Nem lesz útdíjemelés
Ráadásul a Mandiner felvetésére a miniszter megerősítette: az új szisztémában nem lesz változás az útdíjbeszedés tekintetében, így a díjemelés, ahogy eddig is, legfeljebb az infláció mértékében lehetséges. Ez azonban továbbra is az ebben illetékes állami cég hatásköre lesz, a meglévő autópályák pedig végig állami tulajdonban maradnak, ahogy az újonnan építettek is. A karbantartási rendszert, amennyiben igény van rá, ezzel szemben megkaphatja a koncesszor.
A kormány korábbi hazai és nemzetközi példákat mérlegelve, szakértőket bevonva jutott erre a megoldásra.
A nemzetközi pályáztatás teljesen nyílt és európai szintű volt,
ám mivel uniós pénzt nem érint a szerződés, Brüsszelnek aligha van vizsgálódási teendője ezzel kapcsolatban – hangzott el a háttérbeszélgetésen. Ismeretes: korábban felmerült, hogy az ellenzék kötelezettségszegési eljárást kezdeményezne az ügyben.
Rogán kitért arra is, bár sokan érdeklődtek, végül három ajánlattevő volt. A Strabag-Colas konzorcium azonban menet közben kiesett, mert jogi problémájuk akadt, Ausztriában versenyhatósági eljárás indult el. A nyertes konzorcium (melynek tagjai a Mészáros Lőrinc nevével fémjelzettt Konzum PE Magántőkealap, az Opus Bridge és New way magántőkealapok, valamint további három magántőkealap: a Cronus, a Via és a Vesta) végül a Dömper Kft.-vel szemben nyerte el a megbízatást.
Csekő Zsolt, a Nemzeti Koncessziós Iroda elnöke a háttérbeszélgetésen kitért arra, hogy a mostani döntés érinti a Magyar Közút karbantartó feladatait és az üzletágát, mivel a nyertes pályázó köteles megvásárolni a cég ezen részlegét és eszközeit.
Terítéken a Gyurcsány-korszak hátrányos szerződései
Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke elmondta, az állam szempontjából rendkívül kedvezőtlen koncessziós szerződéseket kötöttek a 2010 előtti kormányok az M5-ös és az M6-os autópályák esetében, legalábbis a szerződések jogi és pénzügyi szakértői vizsgálata alapján. A Koncessziós Tanács ezért a kormánynak ezek egyes részeinek újratárgyalását javasolja. Erről külön jelentések is születtek, részben a mostani koncessziós szerződés előkészítése során.